TÁPIÓ-MENTI KÉZMŰVES EGYESÜLET

 

 

Kedves érdeklődők!

 A Tápió-menti Kézműves Egyesület 2017. decemberében alakult, majd 2023. májusban teljes vezetőség cserén ment át.

 Sokszínű Kézművesekkel büszkélkedhetünk, a jelenleg 21 tagból van többek között kerámiás, mézeskalácsos, fagravírozásos, gyöngyfűző és csomózás technikás, késes, horgolós, gyertyás és filcanyagból készített - valamint pontozott technikával készült termékeket előállító. Ezeken felül sok pártoló tagunk van, akik nem kézművesek de munkájukkal, kapcsolatukkal, ötletekkel segítik az Egyesületünket.

 

Egyesületünk célja között szerepel, hogy összefogjuk a tápiómenti települések kézműveseit, felhívva a figyelmet a kézművesség fontosságára, hisz sokan hagyományokat őriznek.

 

További céljaink között szerepel, hogy hagyományt teremtsünk, egy öko vásárral egybekötött rendezvény formájában, amit minden év nyarán szeretnénk megrendezni. Büszkén mondhatjuk, hogy idén megtartottuk az elsőt Tápiószentmártonban Szent Iván napján.

 

Továbbá céljaink között szerepel, hogy a tápiómenti 21 település polgármestereivel felvesszük a kapcsolatot, hogy a bemutatkozáson túl egy hosszú távú kapcsolatot teremtsünk, és egymás segítségével felleljük és összefogjuk a tápiómenti Kézműveseket.

 

Hisszük, hogy kézzel és szívvel naggyá tud nőni az Egyesületünk, így megőrizve és kiemelve a kézműves termékek értékét.

 

Egyesületünk várja a tápiómenti kézművesek jelentkezését az alábbi településekről:

Bénye, Farmos, Gomba, Káva, Kóka, Mende, Nagykáta, Pánd, Sülysáp, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele,  Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tóalmás, Újszilvás, Úri

Elérhetőségeink:

* 2711 Tápiószentmárton, Kossuth Lajos u. 11

8 Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

 oldal: Tápió- menti Kézműves Egyesület

 

Kállainé Zsóri Annamária

Illés Szabó Edit

Tápió-menti Kézműves Egyesület vezetősége

 

 

 
joomla templateinternet security reviews
Agriculture template by kaspersky review