A HAJT-A Csapat Egyesület áprilisi hírei

Tisztelt Ügyfeleink!

A 2014-2020-as európai uniós időszak LEADER tervezési folyamata megkezdődött. Az eredményes tervezés elengedhetetlen feltétele, hogy megismerjük partnereink jövőbe mutató javaslatait, elképzeléseit, fejlesztési igényeit. Kérjük akciócsoportunk települési és nemzetiségi önkormányzatait, egyházait, nonprofit szervezeteit, mikro-, kis- és középvállalkozásait, természetes személyeit, önálló tevékenységet végző magánszemélyeit, akik a HAJT-A Csapat Egyesület illetékességi területén kívánnak fejlesztéseket megvalósítani, hogy projektötleteiket dolgozzák ki. A projektötleteket egyesületünk munkaszervezetéhez kell eljuttatni a – később megjelenő – hirdetményeinkben meghatározott módon.  Számítunk Ügyfeleink aktív részvételére.

 

Tisztelt Ügyfeleink!

Megjelent az EMVÁ-ból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet. Ennek keretében támogatás vehető igénybe falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez, illetve egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatások fejlesztéséhez új gépjármű beszerzésének segítségével. Támogatási kérelmet ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani az MVH-hoz 2015. május 4-én 8:00 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2015. május 13-án 18:00 óráig.

A rendelet a Magyar Közlöny 53. számában olvasható:

http://magyarkozlony.hu/dokumentumok/cec77dbda6406abd72b994cd74de62aeaba115c2/megtekintes

 

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Térségünk pályázóit jelenleg az alább felsorolt rendeletek érintik elsősorban, amelyeknél egy korábbi jogszabály-módosítás értelmében a művelet megvalósításának határideje 2015. május 31., illetve kifizetési kérelem 2015. augusztus 31-ig nyújtható be:

 

  • 35/2013. (V. 22.) VM rendeletet (LEADER)
  • 104/2013. (XI. 14.) VM rendeletet (Turisztika)
  • 102/2012. (X. 1.) VM rendelet (Falumegújítás)
  • 103/2013. (XI. 8.) VM rendelet (Alapszolgáltatások fejlesztése)
  • 11/2013. (III. 5.) VM rendelet (LEADER térségek közötti együttműködés)
  • 99/2012. (IX. 25.) VM rendelet (Nemzetközi együttműködés)

 

 

Faragó Júlia
HAJT-A Csapat Egyesület
munkaszervezet-vezető

Honlap: http://hajtacsapat.hu/

 

 
joomla templateinternet security reviews
Agriculture template by kaspersky review